A tervpályázat kiírója, a MOL-Új Európa Alapítvány a Sándor-palota és a szomszédos épületek felújításával és bővítésével egy új kulturális intézményt kíván létrehozni Esztergomban, mely az alapítvány működésén túl alapvetően három rendezvénytípusnak adna otthont. A Kuratórium belsős rendezvényeinek, az Alapítvány tevékenységéhez fűződő külsős rendezvényeknek, valamint vendég rendezvényeknek, melyek jellemzően irodalmi felolvasóestek, közönségtalálkozók, időszaki kiállítások, zenei események, klubrendezvények.

Ezek alapján olvasatunkban a tervezendő épület egy nyitott, befogadó közösségi hely, amelyet jó alkalmazkodóképesség, rugalmas használhatóság jellemez. Ez egybevág a fenntarthatóság gondolatával, igényeivel is; olyan épületet terveztünk, amely hosszú távon képes kiszolgálni a változó igényeket, terei sokféleképp használhatóak, változatosan kapcsolhatóak egymáshoz.

Mindkét megmaradt barokk épület lakóépületnek épült. Alaprajzi szerkesztésük, meglévő térkapcsolataik ebből fakadóan alapvetően nem ideálisak egy középület számára. A Sándor-palota építészeti kvalitásait tekintve a közvetlen közegéből kiemelkedő minőségű épület, a szomszédai egyszerűbb házak. Azt tartjuk helyes és szép gondolatnak, ha a bővítés és középületté formálás tiszteletben tartja ezt, és felhívja a figyelmet a többszáz éves értékre, hangsúlyozza azt és nem próbál konkurálni vele, kvázi kortárs foglalatba illeszti. A bővítésként létrejövő két új utcafronti épületszárny keretezi a palotát, és egyben finom – egyszerre történeti, egyszerre kortárs – gesztusaival jelzi a közösség számára, hogy a kulturális élet új helyszíne jött létre Esztergomban. A homlokzati elemek eltéveszthetetlen arculati elemként működnek, mégsem tolakodóak. A kortárs képzőművészeti kiállítótér hangsúlyos homlokzatképző struktúra, kifelé is kommunikál az utcával, a várossal. Nem elzárkózó tömb, a homlokzata membránként viselkedik, átláthatósága szabályozható az aktuális igényeknek megfelelően.

A létrejövő épületegyüttes alapvető szervezője és egyben a kialakított közös kert-udvar formálója a kerengőszerűen szerkesztett struktúra. A kiegészítés rendszerként fogja össze a történeti töredékeket, olvasztja azokat új egységbe. Képes nyitott üveg vagy tömör fa homlokzatként, akár klímahomlokzatként, fedett-nyitott térként vagy épp pergolaként is viselkedni. A zárt belteret képező szakaszokon izgalmas téri viszonyok alakulnak ki. A meglévő külső homlokzatok belsővé válnak, a függőfolyosó galériává avanzsál. Ez energetikai szempontból is nagyon kedvező helyzetet eredményez és a történeti homlokzatokat is védett szituációba helyezi.

A Sándor-palota műemléki felújítás, restaurálás eredményeként visszanyeri barokk eleganciáját és díszeit. A természetes kő, a hagyományos vakolatok és az Esztergomban jellemző cserépfedés és réz bádogos szerkezetek dominálják a külsejét. A belsőben a visszafogott natúr vakolt felületek és díszítőfestett szalonok hangulata jellemző, amit a terrazzo vagy tömörfa padló és a különféle kovácsoltvas, bronz, réz kő kiegészítők fűszereznek. Az új együttes többi eleme a palotánál enyhén nyersebb, rusztikusabb hangulatú. A Jókai utca 3-5 alatti földszintes lakóházban az egyszerű barokk kapukereten kívül vélhetően nem maradtak eredeti nyílászárók, burkolatok, egyéb műemléki értéket képviselő elemek, ezért a jellegzetes boltozott térrendszerének megmutatására helyeztük a hangsúlyt. Ugyanez a helyzet a IV. Béla király utca felől megmaradt épülettorzó esetében. Koncepciónk szerint ezeken a kő-tégla vegyes szerkezeteken fugázott, bedörzsölt, festett felületet képezünk – láthatóvá téve ezzel a néhányszáz éves történetüket is.

A meglévő épületekre és töredékekre ültetett új épületrészeket fa szerkezetekkel tervezzük, rétegragasztott fa vázszerkezetet és CLT épületrendszert alkalmazunk. Ez alapvetően meghatározza az építészeti karaktert, mellyel egy könnyed, légies térrendszert hozunk létre, amely lazán kapcsolja össze a masszív, tömött barokk szerkezeteket.

Természetesen a palota helyreállítása során nem egy kimerevített korszak hiánytalan, hibátlan bemutatására törekszünk, hanem meg kívánjuk mutatni a több száz év történetét, a sok réteget, a különböző átépítések hozzáadott értékeit. Ennek egyik ékes példája a lépcsőház, amely a kutatások szerint többször átépült az idők során, láthatóan a jelenlegi állapot a legutóbbi funkció kiszolgálására készült, egyszerre rejtőzik benne egy elegáns tér és van jelen egy furcsa kényszerszülte nyomottság. Tervünkben a meglévő szerkezet megnyitásával, levegőssé tételével újra méltóvá tesszük a középülethez.

A díszterem kialakítása során is ezt a logikát követtük, a különféle korok állapotai közül minimális rombolással, a válaszfalak elbontásával egységes teret alakítottunk ki, amely az intézmény igényeinek jól megfelel. A díszteremhez kötődő emeleti szalonsor esetében egyértelműen a palota-kori állapotot kerestük, így a terek visszanyerik főfalakkal határolt méreteiket, minden utólagos felosztást megszüntetünk.

A tereknek ezt a fajta megtisztítását úgy végezzük, hogy értékes elemek ne sérüljenek, mindenütt igazodunk az évszázadok alatt kialakult történeti nyílásokhoz, a közlekedési rendszerhez, a boltozatok és egyéb szerkezetek helyenként esetleges találkozásaihoz, a terek eltérő karakteréhez, hiszen ezek az épület meghatározó sajátságai.

A bővítmények építészeti formálását egyrészt a városi szövetbe való illeszkedés, másrészt a palotával való harmonikus viszony kialakítása és nem utolsó sorban a faszerkezetű építés jellegzetességei határozzák meg. A városi szövetbe a kialakult traktusokhoz igazodó arányrendszert alkalmazva illesztettük a tömegeket, anyaghasználatukban a fa és a cserép magastető dominál. Az emeletet képző tömegek szándékosan alacsonyabbak leheletnyivel a palotánál, klasszikus történeti városi karaktert kölcsönözve a tömbnek. Az irodatereknél falas-pilléres rendszert vegyesen alkalmazunk, míg a kiállítótér szárnyában nagyobb fesztávú – szabadon alakítható belsőt eredményező – szerkezetet tervezünk. A merevítő magok – liftek, lépcsőházak – vasbetonból készülnek. Ezeknek az épületrészeknek a belső megjelenését a szerkezeti fa és a helyenként azt burkoló egyszerű festett felületek határozzák meg.

A bölcsesség szerint a legkevésbé környezetkárosító építés a nem-építés. Éppen ezért igyekeztünk a kiíró szándékaival összhangban minden használható meglévő épített elemet megtartani és beilleszteni a koncepcióba.

A szükséges bővítések esetében a jelenleg ismert legjobb eszköz az építési tevékenység szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére az általunk tervezett fa szerkezetű építés. Ez ma már megkerülhetetlen szempont minden építésnél – különösen egy olyan alapítvány székháza esetében, amely a fenntartható jövőt, a társadalmi felelősségvállalást tűzte zászlajára.