A Mindszentyneum kortárs kiállításainak befogadására olyan szabadon variálható tereket alakítottunk ki, amelyek a klasszikus termes elrendezéssel szemben az adott témához és az elérni kívánt hatáshoz képesek alkalmazkodni. Az állandó kiállítások egymás felett kialakított bruttó 2×500 m2-es, alapvetően white-box, black-box típusú terei kevés természetes fénnyel operálnak, csak ott engedik be azt, ahol ennek szimbolikus jelentősége van.

Ezeket a stúdiótereket gyakorlatilag teljes felületükön kibéleltünk az installációt adó, annak elemeit fogadó térbeli rendszerrel. A padló színe szerepet kap a kiállításban, ellenben a mennyezetek semleges, “észrevétlen” technológiai zónák, fekete lamellás struktúrával.

A Mindszenty kiállításban annak alapszínei, a világos és a sötét ellentéte, párhuzamossága adja a dramaturgia gerincét. Az (f)egyházüldözés kiállítás alapszíne tisztán a fekete, ami érzelmileg jobban átélhetővé teszi a korszak rettenetes történéseit. Míg az első emeleti – a főpap életútját bemutató – kiállítás az ő reményt és erőt adó történetét mutatja be egy szörnyűségekkel teli történelmi korszakban, addig a második emeleti kiállítás a kommunizmus ideje alatt kicsúcsosodó egyházellenes eseményeket hivatott megidézni a legfrissebb kutatások fényében és az üldözöttek visszaemlékezésein keresztül.

A Mindszenty kiállítás téri karakterét a kiemelkedő eseményeket bemutató kör szerkesztésű terek és az azokat összefűző – az életút drámája szerint tekergő, kitáguló, beszűkülő – labirint szerű folyam adja. A kiállítás egy hatalmas összefüggő leporelló, melyet megtöltenek a nagyméretű fotók és egyedi falgrafikák, az életutat végig követő ruha és tárgy installációk, a  nyomtatott és vetített textil kiegészítő elemek. A kiemelt terekben, összesen 5 ponton művészeti installációk biztosítják a láthatón túli, zsigeri átélés élményét, hol tárgyi, hol fény vagy hang kompozíciók segítségével.

Az (f)egyházüldözés kiállítás főbb elemei a történelmi tények, kordokumentumok interaktív bemutatását szolgáló installációk vagy preparált enteriőrök, amelyek megpróbálják közelebb hozni a látogatókhoz az 1945 és 1990 közötti egyházi vonatkozású eseményeket, vallásellenes propagandát és intézkedéseket, a társadalmi és emberi reakciókat, amelyek ezt a korszakot jellemezték.

A két kiállításegyetlen, de annál fontosabb ponton kapcsolódik egymással. A vertikális összeköttetést a Rotondó tér belső magja és az emeleti kiállítás utolsó, megszakadt életutakat bemutató terme között hoztuk létre szellemi értelemben és vizuálisan is. Itt találkozik a sötétség és a világosság, a reménytelennek tűnő sorsok és a remény ígérete.

A kiállítás alapjául az itt megtalált két téglaégető kemence, az egykori palánkvár cölöpmaradványainak dokumentációja szolgál. Ezt egészítik ki a múzeum gyűjteményéből származó további azonos korú építészeti emlékek, és a tárgyi leletanyagra épülő infógrafikákkal és digitális animációkkal, játékokkal tűzdelt történeti leírások.