Facebook

Hely: 8900 Zalaegerszeg, Batthyány Lajos u. 4-6., Magyarország
Megrendelő: Zalaegerszeg M.J. Város Önkormányzata
Alapterület: 1004 m2
Év: 2017 – 2022

A Mindszentyneum kortárs kiállításainak befogadására olyan szabadon variálható tereket alakítottunk ki, amelyek a klasszikus termes elrendezéssel szemben az adott témához és az elérni kívánt hatáshoz képesek alkalmazkodni. Az állandó kiállítások egymás felett kialakított bruttó 2×500 m2-es, alapvetően white-box, black-box típusú terei kevés természetes fénnyel operálnak, csak ott engedik be azt, ahol ennek szimbolikus jelentősége van.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

Ezeket a stúdiótereket gyakorlatilag teljes felületükön kibéleltünk az installációt adó, annak elemeit fogadó térbeli rendszerrel. A padló színe szerepet kap a kiállításban, ellenben a mennyezetek semleges, “észrevétlen” technológiai zónák, fekete lamellás struktúrával.

A Mindszenty kiállításban annak alapszínei, a világos és a sötét ellentéte, párhuzamossága adja a dramaturgia gerincét. Az (f)egyházüldözés kiállítás alapszíne tisztán a fekete, ami érzelmileg jobban átélhetővé teszi a korszak rettenetes történéseit. Míg az első emeleti – a főpap életútját bemutató – kiállítás az ő reményt és erőt adó történetét mutatja be egy szörnyűségekkel teli történelmi korszakban, addig a második emeleti kiállítás a kommunizmus ideje alatt kicsúcsosodó egyházellenes eseményeket hivatott megidézni a legfrissebb kutatások fényében és az üldözöttek visszaemlékezésein keresztül.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

A Mindszenty kiállítás téri karakterét a kiemelkedő eseményeket bemutató kör szerkesztésű terek és az azokat összefűző – az életút drámája szerint tekergő, kitáguló, beszűkülő – labirint szerű folyam adja. A kiállítás egy hatalmas összefüggő leporelló, melyet megtöltenek a nagyméretű fotók és egyedi falgrafikák, az életutat végig követő ruha és tárgy installációk, a  nyomtatott és vetített textil kiegészítő elemek. A kiemelt terekben, összesen 5 ponton művészeti installációk biztosítják a láthatón túli, zsigeri átélés élményét, hol tárgyi, hol fény vagy hang kompozíciók segítségével.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

Az (f)egyházüldözés kiállítás főbb elemei a történelmi tények, kordokumentumok interaktív bemutatását szolgáló installációk vagy preparált enteriőrök, amelyek megpróbálják közelebb hozni a látogatókhoz az 1945 és 1990 közötti egyházi vonatkozású eseményeket, vallásellenes propagandát és intézkedéseket, a társadalmi és emberi reakciókat, amelyek ezt a korszakot jellemezték.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

A két kiállításegyetlen, de annál fontosabb ponton kapcsolódik egymással. A vertikális összeköttetést a Rotondó tér belső magja és az emeleti kiállítás utolsó, megszakadt életutakat bemutató terme között hoztuk létre szellemi értelemben és vizuálisan is. Itt találkozik a sötétség és a világosság, a reménytelennek tűnő sorsok és a remény ígérete.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

A pinceszinti kiállítás a Göcseji Múzeum tematikájához kapcsolódóan az építkezés alatt feltárt leletek segítségével mutatja be Zala vármegye középkori építészeti emlékeit és korabeli építési módjait, technikáit.

Mindszentyneum kiállítások
Mindszentyneum kiállítások

A kiállítás alapjául az itt megtalált két téglaégető kemence, az egykori palánkvár cölöpmaradványainak dokumentációja szolgál. Ezt egészítik ki a múzeum gyűjteményéből származó további azonos korú építészeti emlékek, és a tárgyi leletanyagra épülő infógrafikákkal és digitális animációkkal, játékokkal tűzdelt történeti leírások.

generál tervezés: TSPC Mérnökiroda Kft. és Konkrét Stúdió Építészeti Kft. konzorcium
f. vezető tervezők: Kádár Mihály  |  TSPC Mérnökiroda Kft.), Balogh Csaba  |  Konkrét Stúdió Építészeti Kft.
installációk: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter
Szitka Dániel, Toronyi Dávid
világítástechnika: Haász Ferenc, Rácz Lőrinc  |  MadebyLight Zrt.
művészeti installációk: Bukta Norbert  |  képzőművész, Rácz Lőrinc  |  Árté Kft.
arculat, grafika: Halász Réka, Hasenauer Rajmund, Kontár Emese, Pethő Lili, Kincses Endre  |  Pazirik Informatikai Kft.
kurátorok: Kovács Gergely, Nemesné Kis Tímea  |  MINDSZENTY “Szeretet hoztam ide is.”
Mindszenty József bíboros, hercegprímás esztergomi érsek életútját bemutató kiállítás
Bors-Bulbuk Zsuzsanna, Soós Viktor Attila  |  Egyházüldözés a kommunista diktatúra alatt c. kiállítás
Praznovszky Hajnal, Simmer Lívia  |  Téglától templomig – Válogatás Zala vármegye középkori emlékeiből c. kiállítás
fotók: Ancza Krisztina, Sirokai Levente

 

publikációk: 2022  |  Építészfórum
2022  |  Építészfórum
2022  |  Építészfórum