Facebook

Hely: 3170 Szécsény, Magyarország
Megrendelő: Szécsényi Közművelődési Nonprofit Kft.
Alapterület: 1095 m2
Év: 2019

A szécsényi Forgách-kastély épülete a település szívében az egykori vár területén áll. 1975 óta működik benne a múlt századi neves politikus, régész és természettudós, Kubinyi Ferenc nevét viselő, a Nógrád megye régészeti és történeti emlékeit gyűjtő múzeum. A kastélyt ezt megelőzően 1969-73-ig újították fel, majd 2005-06-ban ismét komoly rekonstrukcióra került sor. Szándékunk szerint az épületegyüttes új és megújuló tereire a történeti karakterrel összefüggő visszafogott elegancia lesz jellemző. A minőségi és le- tisztult burkolatok, felületek és berendezési elemek harmonikus és ergonomikus hátteret biztosítanak a házban létesülő kiállításoknak és eseményeknek.

Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény

Az épületegyüttes belsőépítészeti formálásakor azt tartottuk szem előtt, hogy a meglévő építészeti karakter és az új funkciók – mint fogadótér, kávézó, kiállító terek – létrehozásával keletkező minőségi, kortárs enteriőrök harmóniában legyenek egymással.

A kasznárház barokk boltozatos műemléki terei őrzik eredeti térstruktúrájukat. Ebbe ízesül a kávézó és ajándékbolt, valamint a recepció bútorzata, ezzel a két önálló identitás együtt hozza létre az új térfolyamot.

Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény

A kiállítás tervezése során a jellemzően üres épület nagyvonalú tereinek hatását igyekeztünk erősíteni. Az installációk néhány egyszerű elemből építkeznek és levegős, átlátható rendszert képeznek. A lebegő, könnyed hatás mindenütt jelen van. Ez ugyanakkor segít átélni a látogatónak a komoly történelemmel rendelkező épület méltóságát is. Láttatjuk a kastély megmaradt elemeit, nem építünk díszletet a történeti szerkezetek elé.

Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény

A könyvtár új bútorzatával nem csak az aktuális igényeket igyekeztünk korszerűen kielégíteni, de a kastélyokra jellemző rejtett, trükkös funkciókat és igényes részletképzéseket is sikerült belecsempésznünk abba. A bútor egyöntetűen sötét tónusú, de anyagszerűségükben differenciált elemekből építkezik, visszafogott keretet ad a jellemző mintázatot alkotó könyvgerinceknek.

Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
Forgách-kastély – Szécsény
építészet,
belsőépítészet,
installáció: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter
munkatárs: Ancza Krisztina, Dombrovszky Zsófia, Pusztai Lilla, Radovics Judit, Toronyi Dávid, Vértesy Ági
statika: Szabó Lajos  |  Du-plan Mérnöki Iroda Kft.
gépészet: Lucz Attila  |  HVArC Mérnöki Iroda Kft.
elektromos: Balázs Judit  |  Artvill Mérnöki Iroda Kft.
tűzvédelem: Decsi György  |  Fireeng Kft.
tájépítészet: Balogh Andrea  |  4D Tájépítész Iroda Bt.
konyhatechnológia: Harangi Katalin  |  Artakim Kft.
kiállítás kurátor: Kis Tímea