A Káli-medencében van valami megmagyarázhatatlanul varázslatos: egy darabka nyugalom szigete, találkozások helyszíne, az értékteremtő alkotás otthona. Ez az esszencia hatja át a megrendelőink által megálmodott Hatablak Kortárs Galéria és Vendégház falait, amely egyszerre második otthon, műterem, kiállítótér és panzió.

Megbízóink 2018-ban leltek rá Köveskál központi részén az egykori posta nagyobb családiház méretű épületére, amibe rögtön beleszerettek. A ’40-es években épült ház az átalakítás előtt már nagyon viharvert állapotban volt. Ha voltak is, az épület teljesen elvesztette külső karakterjegyeit az egyöntetű élénksárga festés alatt. A szürke rombuszmintába rakott műpalafedés az üvegbetétek és a hibás elemek folyamatos cseréje miatt tiritarkába ment át. Egyedül a fehérre dörzsölt rakott kőfal maradt autentikus a látképben. A kert időközben teleépült különféle tárolókkal, és a házhoz is több toldalék csatlakozott.

Az utólagos hozzáépítések és a felesleges sufnik elbontása után az immáron tágas, fallal körülvett kertben csak az ásott kút, a bejárat melletti fatároló és hátsó kőfalhoz simuló hosszanti kerti fészer maradt meg. Az épület kívülről egy natúr, melegszürke mészhomok vakolatot kapott a tájegységre jellemző, nyílászárók körüli fehér keretezéssel. A tetőre bontott, hagyományos agyag cserépfedés került klasszikus részletmegoldásokkal. A homlokzat természetközeli alapszíneihez kiegészítőként szépen illeszkednek a rezedazöldre mázolt fa elemek.

A meglévő ház méretéhez és adottságaihoz képest is komoly kihívást jelentett az összes rendeltetés működőképes elhelyezése úgy, hogy azok ne zavarják egymást, és az idő egy részében akár paralel módon működhessenek. A büdzsé és a beépítés sem engedte igazán, hogy kilépjünk a meglévő keretek közül.

A rafináltan kigondolt alaprajzi elrendezésében minimális változtatásokkal a különböző funkciók finoman folynak át egymásba, nincsenek éles határok, az ajtók nyitásával és zárásával együtt pulzál a használat. Az utcai traktus 3 helyiségét elfoglaló galéria rész egyben helyiségenként sorban a reggeliző, nappali és műterem funkciókat is betölti. Keresztirányban csatlakozik rá egy átkötő folyosóval a régi verandából kialakított konyha, ahová szabad a belátás. A tágas folyosóról alig észrevehetően a család hátsó, udvari traktusban elhelyezkedő privát terei nyílnak. A galéria rész kialakításának lényeges eleme, hogy az utca felőli 6 nagyméretű ablakon keresztül – amelyekről a galéria a nevét is kapta – szabad belátás nyílik a belső terekbe.

A belsőben is a minimális beavatkozásra törekedtünk. A földszinten elkerülhetetlen volt egy új aljzat készítése, azonban a falakat már nem szigeteltük, hanem azok mentén szellőztettük ki a talajpárát. Az eredeti nyílászárók a legtöbb helyen megmaradtak, csak egy alapos felújításon estek át.  Az új, illetve a cserélendő elemek a meglévőkkel egységes stílusban készültek el. A berendezés jórészét megrendelőink másodkézből szerezték be. Az ikonikus, nagyrészt 20. század közepi darabok nagyban hozzájárulnak a belső tér szerethető, bensőséges miliőjéhez.

A korábban műhelyként és raktárként használt tetőtérben végül a meglévő kubatúrába bújtatva alakítottuk ki a vendégszobákat egy közös előtérrel és egy picike szobaasszonyi helyiséggel. A vendégek közvetlenül az előtérből az ide átforgatott húzottkarú lépcsőn keresztül jutnak az emeltre. A klasszikus darabokkal praktikusan berendezett, csapott terek az egykori kis vidéki panziók otthonosságát idézik fel.

Az egész folyamat során kulcsfontosságú szempont volt, hogy a lehető legkevesebb beavatkozással, hagyományos technológiákat és újrahasznosított anyagokat alkalmazva valósuljon meg a felújítás. A költséghatékonyság mellett a természetesség, és egy időtlen karakter megteremtése volt a fő irányvonal.