A Tihanyi Apátsági Múzeum megújulásának második ütemében öltözött új, hófehér ruhába az időszaki tereket és közönségforgalmi funkciókat magába fogadó művészeti galéria. A sötétségbe burkolódzó évszázados boltozott terekből pár lépcsőfokon leereszkedve, egy összekötő folyosón áthaladva érünk az apátsági domb oldalába ékelt világos, puritán terekbe.

Az Apátsági Galéria egyfajta ellenpontja a műemlék épület pincéjében kialakított történeti kiállításnak. Az egymással utólagosan összekapcsolt két térsor karaktere szöges ellentéte egymásnak. A klasszikus ívelt- és a mai szögletes, monolitikus téri formák hangsúlyozása, a fekete-fehér színpár erős kontrasztja szándékosan rájátszik a két teremsor közötti építészeti és funkcionális különbségekre. Ezzel egyidejűleg azonban apró gesztusokkal, az összekötő folyosó finomhangolásával, és az ellentétpárokra épített dramaturgiával az eddiginél szorosabbra fűzi a kapcsolatot a két épületrész között.

Az egységes fehér színhasználattal igyekeztünk elmosni a határokat a felületek között és ezzel enyhíteni az alacsony belmagasság és a hosszúkás téri forma által keltett szűkös érzetet. Az alaprajzon csak minimális módosításokat végeztünk. A Rege udvar felőli oldalon 2 új átvezető nyílást nyitottunk, amely a 3 eddig különálló térrész között szorosabb vizuális és fizikai kapcsolatot eredményezett, oldva ezzel a korábbi cellás kialakítás kötöttségeit. Illetve az épület végében megszűntettük pár apró, kihasználatlan kiszolgáló helyiséget.

A kissé szabálytalan formájú helyiségek hófehér falai, padlója és mennyezete visszafogott, egységes hátteret biztosít a kiállított műveknek, legyenek azok klasszikus darabok vagy kortárs alkotások.

A homlokzati ablaknyílásokat, egységesen egy végig futó függőleges lamellasor mögé rejtettük belülről, hogy szűrni, szabályozni tudjuk a bejutó természetes fény mennyiségét és a mesterséges kiállításvilágítás érvényesülhessen a belsőben. Ezzel egy lágy derengés jelenik meg a nyílászárók helyén, amely érzékelteti a külső térhez való viszonyt, de nem zavarja a belső mesterséges megvilágítást. Fényzáró rolókkal akár teljesen le is lehet sötétíteni az ablakokat.  A gépészeti rendszerek is a bontható lamellás előtétfal mögött rejtőznek. Így a falon és a mennyezeti felületeken sehol sem jelennek meg külön rácsok vagy befúvók.

Az újonnan beépített modern gépészeti és világítástechnikai kialakításnak köszönhetően a galéria alkalmas lett a környezeti viszonyokra érzékeny műtárgyak kiállítására is. Teljesülhet a régi vágy, hogy az apátság eredeti alapítólevele is időnként bemutatható legyen helyben egy időszaki kiállítás keretén belül.

A helyiségekben különböző strukturált és a sima felületek váltják egymást. Például az oldalfalhoz hasonló lamellás felület jelenik meg a funkcionális elemeken is, mint a múzeumi bolt pultja és tárolói. A különböző felületek váltakozása, mennyisége határozza meg terek dinamikáját, funkcionális sűrűsödési pontjait, amely a kizárólag vezetéssel látogatható látványraktárban csúcsosodik ki.

A galéria teremsorának végében lévő, rejtett bordázott tapétaajtón keresztül lehet belépni a trapéz alakú helyiségbe. Egy műtárgyakkal teli, intenzív térben találjuk magunkat, mely érzetre szöges ellentéte a kiállítóterek puritán kialakításának, annak ellenére, hogy a belsőépítészeti eszköztár azonos, minimalista alapokra épül.

A tér 3 külső oldalát a műtárgyak számára kialakított vitrinek borítják, középen pedig egy, a teret erősen meghatározó, karakteres háromszög alakú bemutató asztal található, mely magában rejti a helyiség gépészeti elemeit is.

A tervezésnél elsődleges szempont volt, hogy egy visszafogott, finom részletmegoldásokkal rendelkező semleges hátteret biztosítsunk az alapvetően képzőművészeti típusú, változó jellegű kiállításoknak, és mindeközben egy nemzetközi viszonylatban is színvonalas művészeti kiállító helyet hozzunk létre mind technikai, mind építészeti szempontból.