Keskeny dűlőút cikázik felfelé az egykori gyümölcsösök és szőlőültetvények között a hegyoldalban. Mára már sok helyen csak a hosszan elnyúló keskeny telkek, néhány elvadult gyümölcsfa és a düledező, aprócska pinceépületek emlékeztetnek az egykor rendezett mezőgazdasági tájra.

Egy ilyen  hosszú, viszonylag keskeny, lejtős telekre épült a „ház a szőlőhegyen” egy négy gyermekes család számára.

Azt szerettük volna, ha az általunk tervezett épület léptékével, formavilágával igazodik a környék korábbi hagyományos beépítéséhez, viszont ezzel párhuzamosan kiszolgálja a hat fős család helyigényeit is, ami nem kis fejtörést okozott.

A beépítési lehetőségek láttán egyértelmű volt, hogy a belső terek jó része a terepszint alá fog kerülni. Olyan működő megoldást szerettünk volna, ami nem feszíti szét a kereteket.

A tervezett ovális beharapás finom gesztussal kapcsolja a házat a terephez, nincsenek hirtelen mozdulatok, drámai törések. A rozsdás burkolat együtt változik, érik környezetével, egyfajta természetességgel választ él, és simul bele a terepformába. A magába visszaforduló ív egy darabka természetet, egy gyógynövényes, virágos kertet ölel a házhoz, ahová a lenti ablakok nyílnak.

Az alsó szintre praktikusan a család tagjainak hálószóbái, a hátsó traktusban pedig a kiszolgáló helyiségek kerültek. Itt található a ház bejárata az előszoba hosszanti sávjával,  amely a gyerekek birodalmát választja el a szülői hálótól. A lépcsőtéren keresztül a közlekedőbe szűrődő fény egyértelműen az emeletre, a közös használatú terekbe vezeti a házba érkezőket. Fontos szempont volt, hogy a belső közlekedők se maradjanak természetes megvilágítás nélkül.

A családi élet központja, a kompakt, étkező-konyhás nappali egy megközelítőleg 50 m²-es hagyományos, fehér házforma ház emelkedik csak az oldalhatáron a talaj szintje fölé. Gerince párhuzamos a lejtéssel, oromfala pedig a völgyet kémleli. A távolból nézve a pici világos pontokként megjelenő pinceépületek sorát folytatja.

Az emeleti rész nyitott fedélszéke teszi igazán nagyvonalúvá a nappali terét, csak az étkező fölé nyúlik be egy pici galéria, ami tulajdonképpen a közösségi térből kiemelt dolgozó sarok. Térben elválaszt, de aki itt dolgozik mégis részese marad a családi életnek.

A bútorozás visszafogott, a nappaliban és a teraszon épített elemek egészítik ki a tulajdonos által gondosan összeválogatott alapdarabokat, mint az oromfal előtt végig húzódó, kandallóval egybe épített ülőpad, vagy terasz tárolókkal kombinált beülői.

Az archetipikus tömegből kiharapott negatív hasábforma tornácként húzódik végig a ház hosszanti oldalán, míg a hozzá szorosan kapcsolódó vadszőlővel befuttatott pergola az egykori kiskertek árnyékos lugasainak világát idézi.

A lejtő felőli hatalmas ablak, és a házhoz nagy megnyitásokkal szorosan kapcsolódó fedett nyitott terek által összemosódik a kint és a bent, a fókusz pedig egyértelműen a panorámára helyeződik.