Facebook

Hely: 8900 Zalaegerszeg, Batthyány Lajos u. 4-6., Magyarország
Megrendelő: Zalaegerszeg M.J. Város Önkormányzata
Alapterület: 4158 m2
Év: 2017 – 2022

Zalaegerszeg térképén erős lenyomatot hagytak a várost érintő különböző történelmi fordulatok. A hirtelen, lökés szerű fejlődési periodusok határozzák meg a mai heterogén városképet. Ennek köszönhetően a város magjában értékes, jó arányú középületek sorakoznak, melyek között azonban a mai napig több alulhasznosított, vagy üresen álló telek is található. A Mindszentyneum épülete is egy ilyen kihasználatlan telken kapott helyet a Göcseji Múzeum szomszédságában, az egykori palánkvár külső falainak vonalában.

A városközpontban szervesen megfér egymással a barokk-, a neo- és eklektikus stílusok sokasága, a szocreál és a ’60-as ’70-es évek intenzív fejlesztéseivel együtt. A tervezés során fontos volt számunkra, hogy az épület illeszkedjen a szövetbe, mint egy kirakós új eleme, ugyanakkor feltétlenül az építők és a kor nyelvén szólaljon meg, ahogyan a millennium idején, a ’20-as ’30-as években, vagy a szocializmus alatt is, amikor a város intenzív fejlődési szakaszait élte.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

A Mindszentyneum létrehozásával a cél a kezdetektől egy nyitott, befogadó épület létrehozása volt, amely egyben egyfajta stratégiai elem, a város egyik jelképe, építészeti és kulturális értelemben is igazodási pont. Folytatja azt a szociálisan is érzékeny városfejlesztési szemléletet, amelyet a város nagyjai, többek között Mindszenty is ránk hagytak.

A szigorúan vett alapfunkciók mellett a „nyitott ház” szemléletből következően az épület sokféle kapcsolt tevékenységnek is helyet ad. Nem egyszerűen csak múzeum kíván lenni, hanem a közösség által intenzíven használt tér, amely változatos kulturális események befogadására alkalmas. A szigorú, lepelként a házra boruló homlokzati struktúra ezért az első emelet magasságában megáll. Az utcaszinten, a gyalogosok által észlelt zónában az épület nagy üvegfelületekkel, a bejáratoknál fedett nyitott, átmeneti terekkel csatlakozik a környező közterületekhez. Belépéskor horizontális és vertikális irányban is átlátni a házon, így érzékelhetővé válik mindkét utcafront és a házon belüli vertikális mozgás. Az épület előtti sétány és a házon belüli átnyitások – a két utca között, illetve Göcseji Múzeum felé – vizuálisan és fizikai értelemben is finoman összefogják az itt található történeti épületeket, és ezzel egy időben erősítik a kissé leszakadó városrész kapcsolatát a belvárossal. A házat bejárva folyamatosan új nézőpontok és átlátások tárulnak fel.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

Az épület szerkesztésében a Göcseji Múzeum franciaudvaros kialakítását ismétli, de természetesen más arányokkal, más összefüggésekkel. A – Göcseji Múzeumhoz hasonlóan szabadonálló jellegű – tömegformálásba negatív formaként nyomódik bele a bejáratot jelölő, a belépésre felkészítő előudvar. Ez a történeti térforma a főhomlokzat alapvető meghatározója, de szemben a hagyományos előkerttel – ahol a méret és a szintbeli megemeltség miatt természetes módon kialakul egyfajta intimitás – itt intenzíven le kellett választanunk az utca forgatagától a teret. A homlokzat vonalában, annak anyagából egy félig áteresztő hártya készült, amelyen szűrten jut át a fény, a tekintet és a hangok. Az udvar közepén gondosan megválasztott, szimbolikus jelentőségű díszfát ültetünk, amely párja a Göcseji Múzeum előtt zöldellő hatalmas platánnak.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

A homlokzati megjelenésben nagyvonalú, elegáns és egységes hatást kívántunk elérni, úgy hogy az alkalmazott anyag és struktúra az oltalmazó bíborosi köpenyre és annak anyagaira (moiré selyem, csipke) engedjen asszociálni. Az épület “köpenye” egy mindig változó, finom fény-árnyék játékokat eredményező, lyuggatott, térbeli membrán, anyaga hosszú élettartamú, egyedi színezésű fém lamellázat. Az áttört felületen helyenként áttűnik az egyébként zárt épület belső világa. Az udvar, kisebb-nagyobb nyílások, és üvegfalak előtt pedig szűrőként működik a burkolat. A “köpeny” az épület hőterhelését is jelentősen csökkenti, fehér színe és árnyékoló hatása védi az épületet a nyári felmelegedéstől.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

Az elegáns jelképszerű külső köpeny alatt egyszerű, letisztult belsőt terveztünk, amely reflektál a ház névadójának puritán hitvallására. A nemesen megmunkált és jellemzően fehér, nyers, szürke, naturális felületek otthonosságot sugárzó természetes fa és puha textil felületekkel keverednek.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

Az épület külső és belső világának kiemelten fontos alkotója, alakítója a fény. A belső terekben a tökéletes és rugalmasan alakítható, használható funkcionális világítás mellett egyedi fényhatásokat és izgalmas világítási képeket terveztünk. A kiállításokban szakemberek bevonásával a tematika alátámasztását, kiemelését támogató megvilágítást és fényeffekteket használtunk. Az áttört homlokzati köpeny este-éjszaka a mesterséges fények által válik élővé, de vigyáztunk arra, hogy mindvégig szolid és elegáns maradjon, a ház jellegéhez méltón.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

Az épület központi és egyben a közlekedést szervező eleme a teljes magasságot átfogó belső átrium, amely szorosan kapcsolódik az előudvarhoz, látványukban tökéletes egységet képeznek. A fent említett központi külső és belső terekre szervezzük a különféle funkciókat. A földszinten szabadon bejárható térsorban folyamatos közösségi aktivitást ösztönző funkciók kapnak helyet, mint az előcsarnok, a kávézó, a helyi termékeket is árusító múzeumi bolt, rendezvényközpont és egy külön bejáratú egyházi közösségi tér. Az első és második emeleten helyezkedik el a két kiállítótér és a kapcsolódó múzeumpedagógiai terek, míg a legfelső szinten időszaki kiállítás és rendezvénytér, illetve egy nagyméretű tetőterasz található.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

A belsőépítészeti réteg kialakításakor mindvégig szem előtt tartottuk, hogy visszafogottságával erősítse és hagyja érvényesülni az épület és belső tereinek saját geometriáját, térélményét. A tervezett burkolatok, berendezések továbbviszik, folytatják az építészeti tér által generált érzeteket és élményt. Fontos lényegi eleme az építészeti gondolatnak a kint és bent összefonódása, a külső és belső terek intenzív vizuális kapcsolata. A közönségforgalmi terek az épület teljes magasságában egy légtérként, szabadon bejárható többszintes térsort alkotnak.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

Az épület alapvetően szikár, szögletes formákkal adja azt a foglalatot, amelybe belekerülnek azok a felületek, amelyek vizuálisan, tapintással, akusztikailag meghatározzák a belső élményt. Ezek helyenként egyszerű, végtelenített, másutt összetett, egyedi, nemesen megmunkált felületek. Ez utóbbiak puhaságukkal vagy keménységükkel is meghatározzák környezetüket.

Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg
Mindszentyneum – Zalaegerszeg

 

generál tervezés: TSPC Mérnökiroda Kft. és Konkrét Stúdió Építészeti Kft. konzorcium
f. vezető tervezők: Kádár Mihály  |  TSPC Mérnökiroda Kft.), Balogh Csaba  |  Konkrét Stúdió Építészeti Kft.
építészet: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter
Ancza Krisztina, Pusztai Lilla, Szilágyi Norbert, Toronyi Dávid, Vértesy Ági
belsőépítészet: Balogh Csaba, Deigner Ágnes, Sirokai Levente, Sónicz Péter
Ancza Krisztina, Pusztai Lilla, Szilágyi Norbert, Toronyi Dávid, Vértesy Ági
tájépítészet: Hencz Helga  |  Kertművek Kft.
statika: Máté Tamás  |  MGT Kft.
gépészet: Vörös Tamás  |  Perfect-Plan Kft.
klíma design: Kistelegdi István  |  Kistelegdi 2008 Építész-Tervező Kft.
elektromos: Kapitor György  |  Zone-Plan Kft.
épületszerkezetek: Nagy Károly  |  Épszerkinfo Kft.
közmű: Ferencz Attila és Sándorfi György  |  Linakron Kft.
Czeglédy Gergő  |  Perfektum Mérnöki Kft.
konyhatechnológia: Harangi Katalin  |  Artakim Kft.
akusztika: Csott Róbert  |  ’95 Apszis Bt.
tűzvédelem: Kováts Róbert  |  Szikraeső77 Kft.
világítástechnika: Haász Ferenc, Rácz Lőrinc  |  MadebyLight Zrt.
úttervező: Németh László és Tóth János  |  Linakron Kft.
akadálymentesítés: Kissné Springer Mercedes  |  Domi-Dór Kft.
talajmechanika: Varga Tamás  |  GEO-Linea Kft.
fotók: Ancza Krisztina, Sirokai Levente

 

publikációk: 2022  |  Építészfórum
2024  |  Archdaily
2024  |  Divisare
2024  |  Archello

 

díjak: 2023  |  ÉV HÁZA Közönség Díj
2023  |  MÉD Nagyberuházások Különdíja